
A Közösen Vas Megyéért Egyesülettel döntöttünk: a jövő évi megyei közgyűlési választáson önálló listát állítunk.
A Vas megyeiek számíthatnak ránk!
A Közösen Vas Megyéért Egyesülettel döntöttünk: a jövő évi megyei közgyűlési választáson önálló listát állítunk.
A Vas megyeiek számíthatnak ránk!
A Csomag a csodáért akció részeként, a Közösen Szentgotthárdért Egyesülettel karöltve meglátogattuk Juhász Katalint és a Csendes családot, hogy egy kicsit szebbé varázsoljuk a karácsony előtti napjaikat.
Július 31-én, vasárnap 10 órakor Márki-Zay Péter és a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége beszámolót tartott az egyesület stratégiai megbeszéléséről a Vadon kávézóban! Az erről készült élő adást itt nézheti meg.
Ezzel egybekötve Péterrel meglátogattuk a Szentgotthárdi Történelmi Napokat is és hívő katolikusként és reformátusként együtt vettünk részt a szentgotthárdi katolikus misén a barokk templomban, melynek felújítása mára már befejeződött és a végeredmény csodálatos. Ezért is nagy öröm és büszkeség, hogy 2010-ben én nyújtottam be a költségvetési módosító javaslatot, amely után elkezdődhettek a munkálatok.
A beszélgetés 21:55-től hallgatható meg. Szó volt a Vadon kávézóról, a valódi politikai alternatíva felmutatásának fontosságáról, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagságáról és a Márki-Zay Péter vezetésével hamarosan megalakuló pártról is.
A beszélgetés ide kattintva elérhető.
2022. július 22-én Szentgotthárdon tüntetést tartottunk a Szentgotthárdi Kossuth Kör, a Közösen Szentgotthárdért Egyesület és a Közösen Vas Megyéért Egyesület szervezésében. A rendezvény célja az volt, hogy felemeljük a hangunkat a kormány igazságtalan, megszorító intézkedései ellen és kifejezzük bátorításunkat azok felé, akik nem hajlandók belenyugodni a rendszer elnyomásába. Nagy örömömre szolgált, hogy egy tekintélyes létszámmal vettek részt az eseményen a szentgotthárdiak. A megmozduláson több Kossuth Kör tag is felszólalt, de a résztvevő civilek közül is többen elmondták véleményüket.
Az eseményről a Gotthárd TV videót készített, amit ide kattintva tud megtekinteni.
Még több képet és videót pedig a Facebook oldalamon találhat.