Bana: Itt az ideje, hogy végre kihúzzuk a turizmust a gödörből!

A járvány miatti válsághelyzet egyik legnagyobb vesztese a turizmus. Az elmúlt egy évben a Közösen Vas Megyéért Egyesülettel számtalan alkalommal kezdeményeztük a vendéglátók, szállásadók, beszállítók megsegítését, hogy munkahelyeket, egzisztenciákat mentsünk meg.

A járványhelyzetből való gyors kilábalás nemzeti ügy. A szállásadóknak érdemi támogatásra van szükségük városokban és falvakban egyaránt. Vas megye aprófalvaiban, így a körmendi-szentgotthárdi körzet kistelepülésein is különösen fontos cél a falusi turizmus fellendítése. Mind a Vendvidék, mind az Őrség szálláshelyei, vállalkozásai számítanak a segítségre. Amit idáig nyújtott számukra a kormány, az messze nem elegendő.

Bana Tibor felszólal az Országgyűlésben a turizmus-vendéglátásban tevékenykedők érdekében

A szálláshely-szolgáltatók, köztük a falusi turizmusban tevékenykedők, az ágazatban működő mikro- és kisvállalkozások érdekében eddig is megragadtam minden alkalmat, hogy felhívjam a kormány figyelmét az aggasztó állapotokra és a mihamarabbi cselekvés szükségességére.

Írjunk sikertörténetet! Ha elégedettek az eddigi tevékenységemmel, 👉🏻aláírásukkal támogassanak Önök is, hogy indulhassak az előválasztáson!

Bana Tibor

Vas megye országgyűlési képviselője, a Közösen Vas megyéért Egyesület elnöke, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje


Kapcsolódó cikkek:

Bana: Szentgotthárdi fejlesztéseket javasoltam

Bana: a körmendi választókerület településeiért szólaltam fel

Bana Tibor: Vas megyéért szólaltam fel a költségvetési vitában

Bana: Itt az ideje, hogy végre kihúzzuk a turizmust a gödörből!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Visszajelzés: A jánosházi piac fejlesztését indítványoztam – KÖZÖSEN VAS MEGYÉÉRT EGYESÜLET

  2. Visszajelzés: Bana: V. Németh Zsolt nem támogatta a körmendi választókerület érdekében benyújtott javaslataimat – KÖZÖSEN VAS MEGYÉÉRT EGYESÜLET

  3. Visszajelzés: Bana Tibor: Körmendi fejlesztésekért emeltem szót – KÖZÖSEN VAS MEGYÉÉRT EGYESÜLET

  4. Visszajelzés: A vasvári elkerülő út elkészítését sürgettem – KÖZÖSEN VAS MEGYÉÉRT EGYESÜLET

  5. Visszajelzés: Az Őriszentpéter-Csörötnek összekötő út fejlesztéséért lobbiztam – KÖZÖSEN VAS MEGYÉÉRT EGYESÜLET

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s