Eltűnő közösségek, leszakadó falvak

Hol is tart ma a vidék Magyarországa? Az elmúlt évtizedekben a falvak megtartó ereje jelentősen romlott. Főként az iskolák, óvodák, boltok bezárásával, a szárnyvonalak megszűnésével és a buszjáratok elégtelen működésével kerültek a figyelem középpontjába. A közösségek összetartó ereje is jelentősen csökkent, a fiatalok közül sokan elhagyták szülőfalujukat.

Járva választókerületemet, gyakran tapasztalom, hogy az utolsó közösségi helyek, így a kocsmák is a bezárás szélére sodródtak, egyre több településen már itt sem tudnak találkozni a helyiek. Múlt csütörtökön például Szentgotthárd-Máriaújfaluban tartottam utcafórumot, ahol szomorúan tapasztaltam, hogy itt is lakat került az utolsó vendéglátóhelyre, ahol a helyiek összegyűltek, beszélgettek és közösségi életet éltek.

Az április 3-i kormányváltást követően az új kormány feladata az lesz, hogy visszaadja a vidék erejét. Helyre kell állítani közszolgáltatásokat, meg kell szüntetni a dohányboltok koncessziós rendszerét és vissza kell adni a dohányárusítás jogát a kisboltoknak, hogy a kieső bevételüket pótolhassák, megakadályozva ezzel a bezárásukat. Az infrastrukturális fejlesztésekkel, a mikro- és kisvállalkozások támogatásával vissza kell csábítanunk szülőfalujukba a fiatalokat, hogy megmentsük a kistelepüléseket.


Ha elégedett vagy a munkámmal és egyetértesz a céljaimmal, kérlek, 👉🏻aláírásoddal is támogass! Írjunk sikertörténetet április 3-án!

Bana Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s