Július 31-én Szentgotthárdon járt Márki- Zay Péter

Július 31-én, vasárnap 10 órakor Márki-Zay Péter és a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége beszámolót tartott az egyesület stratégiai megbeszéléséről a Vadon kávézóban! Az erről készült élő adást itt nézheti meg.

Ezzel egybekötve Péterrel meglátogattuk a Szentgotthárdi Történelmi Napokat is és hívő katolikusként és reformátusként együtt vettünk részt a szentgotthárdi katolikus misén a barokk templomban, melynek felújítása mára már befejeződött és a végeredmény csodálatos. Ezért is nagy öröm és büszkeség, hogy 2010-ben én nyújtottam be a költségvetési módosító javaslatot, amely után elkezdődhettek a munkálatok.

A Spirit FM-en Szalai Szabolcs vendége voltam

A beszélgetés 21:55-től hallgatható meg. Szó volt a Vadon kávézóról, a valódi politikai alternatíva felmutatásának fontosságáról, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagságáról és a Márki-Zay Péter vezetésével hamarosan megalakuló pártról is.

A  beszélgetés ide kattintva elérhető.

Ébredj, Gotthárd! – kiállás a rendszer áldozataiért

2022. július 22-én Szentgotthárdon tüntetést tartottunk a Szentgotthárdi Kossuth Kör, a Közösen Szentgotthárdért Egyesület és a Közösen Vas Megyéért Egyesület szervezésében. A rendezvény célja az volt, hogy felemeljük a hangunkat a kormány igazságtalan, megszorító intézkedései ellen és kifejezzük bátorításunkat azok felé, akik nem hajlandók belenyugodni a rendszer elnyomásába. Nagy örömömre szolgált, hogy egy tekintélyes létszámmal vettek részt az eseményen a szentgotthárdiak. A megmozduláson több Kossuth Kör tag is felszólalt, de a résztvevő civilek közül is többen elmondták véleményüket.

Az eseményről a Gotthárd TV videót készített, amit ide kattintva tud megtekinteni.

Még több képet és videót pedig a Facebook oldalamon találhat.